Aktualitások

KÍNAI NYELVVIZSGA A KESJÁRBAN 2020

 
 
Iskolánkban már megszokhattuk, hogy a felsőbb évfolyamok tanulói sikeres nyelvvizsgát
tesznek minden évben angolból és német nyelvből. Az azonban újdonságként ért minket,
hogy Szűcs Barna, a 7. a osztály tanulója 2019. decemberében a kínai állami nyelvvizsgát
teljesítette sikeresen.
Barna a felnőtt nyelvvizsga típusra ment, melyet már a továbbtanulásnál és a munkahelyeken
is elfogadnak. 
 
HSK nyelvvizsga hivatalos leírása: "A HSK (Hanyu Shuiping Kaoshi 汉语水平考试, Kínai
Szintfelmérő Vizsga) a Kínai Népköztársaság hivatalos kínai nyelvi vizsgája, amelyet nem
kínai anyanyelvűek számára dolgoztak ki és tartanak meg Kínában és a világ számos
országában."
 
Barna 100% -os eredményt ért el a mind a hallás utáni szövegértésben, mind az írásbelin.
S ha ez még nem lenne elég…
NASA + Tynker „Moon 2 Mars Challenge”
Barna és testvére, Szűcs Zoárd, az 5. b osztályból, sikeresen teljesítette a NASA (Amerikai
Űrügynökség) és a Tynker közös szervezésében meghirdetett „Moon 2 Mars” kihívást. 
A projekt során egy igazi NASA szakértő ismertette az expedíciót, melyet a valóságban is
tervez a NASA. A projektben egy olyan szituációt kellett leprogramozni, amiben valamilyen
nehézségre lehet számitani az expedíció során. A fiúk arra keresték a választ a
megoldásukban, mennyire megterhelő pszichikailag az 1 éves út az asztronauták számára, és a
különböző szereplők hogyan kezelik a kiküldetés során felmerülő kihívásokat. 
Szívből gratulálunk a fiúk teljesítményéhez, és további sikereket kívánunk mindkét területen!
 
Godó László, Barna osztályfőnöke
 
Életképeink
0006kesjar.jpg
Linkek
Iskolánk elérhetőségei

Kesjár Csaba Általános Iskola

2040 Budaörs, Őszibarack utca 29.
 
Titkárság Tel.:06-23-415-607
Tanári: 06-23-415-551
OM szám: 037740
 
e-mail:
kesjarcs @kesjarcs.edu.hu

igazgato @kesjarcs.edu.hu

web: www.kesjarcs.edu.hu

 
 
        
Üzenetküldés