http://www.tvmagazin.hu/images/spacer.gif


2013. december 17-én este 19 órai kezdettel a Stefánia Palotában megrendezésre került a Nyolcadik Magyar Trikolór Gála. Ekkor csendült fel először Szikora Róbert és Szilágyi Ákos közös szerzeménye a Lobogó dal.

 

Előadói: Balázs Fecó, Charlie, Demjén Ferenc, Erdélyi Claudia, Kovács Nóra, Makrai Pál, Tolcsvay László, Tóth Renáta, Varga Miklós és Vastag Csaba.


A gála idei védnöke Hende Csaba honvédelmi miniszter.

 

A Magyar Trikolór Tizenkét Hónapja, a Nemzet Naptára bemutatásán jelen voltak még:

Bayer Zsolt

 

a zsűri elnökeként Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr

 

A Magyar Trikolor Tizenkét Hónapja, a Nemzet Naptára az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulóján jelent meg először. A pályázat a magyar trikolor színeit megjelenítő fotókat gyűjti össze minden évben. Ezekből a képekből válogatva készül el az adott évi falinaptár, minden hónapban egy versidézet hozzáadásával. A pályázat kiírója a New York-i Hungarian TV illetve az ’56 Lángja Alapítvány. A zsűri elnöke Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr. Három évvel ezelőtt, 2010-ben - Hoffmann Rózsa védnökségekor - a pályázati felhívást minden magyar iskola megkapta. Azóta nem csak három felnőtt, de ugyanennyi diák díj is gazdára lel.

 

A budaörsi Kesjár Csaba Általános Iskola Pillantás Fotóköre először a 2011-es naptárra küldte el a pályázatát, amikor elnyerte a diák II. helyezést és egy ikon kép is bekerült a csaknem 1000 versenyző alkotásból a nyertes 56 kép közé. Az idén, a 2014-es naptár pályázatán hasonlóan szép sikert értünk el.

Diák II. helyezett lett Csomós János, a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium tanulója és másodszor szerepel a naptárban Rátkay Luca, a Károly Gáspár Református Egyetem japán szakos hallgatója. Mindketten kisiskolás koruk óta a Pillantás Fotókör tagjai.

 

Csomós János átveszi a II. diák díjat Szilágyi Ákostól (Hungarian TV of New York)

 

A naptár és a gála ötlete az Egyesült Államokból származik. Az USA-ban és a világ még negyven országában hivatalos a zászló napja. A Trikolór Gála hasonló tisztelgés a magyar lobogó előtt.

Előadóként jelen volt még Szersén Gyula és Varga Miklós. Előműsor volt: Ismerős Arcok zenekar es a Magyar Ifjak a Nemzeti Közösségvállalásért csoport Sárospatakról.

Az idei gála meglepetéseként egy Szikora-Szilágyi szerzemény, a Lobogó dal is elhangzott. A trikolór szellemiségét tükröző himnuszt a legnagyobb magyar sztárok szólaltatták meg. Az est házigazdája, mint évek óta mindig, Kovács P. József volt.

Rátkay Luca (ikonkép), Szilágyi Ákos (Hungarian TV New York) és Csomós János

II. diák díj

 

Csomós János és Rátkay Luca a kép szélein és Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr, a zsűri elnöke

 

Budaörs, 2013. december 19.              Rátkayné F. Judit, a Pillantás Fotókör vezetője

 

Beszámolóink
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
Linkek
Iskolánk elérhetőségei

Kesjár Csaba Általános Iskola

2040 Budaörs, Őszibarack utca 29.
 
Titkárság Tel.:06-23-415-607
Tanári: 06-23-415-551
OM szám: 037740
 
e-mail:
kesjarcs @kesjarcs.edu.hu

igazgato @kesjarcs.edu.hu

web: www.kesjarcs.edu.hu

 
 
        
Üzenetküldés